Sefa melózik...

Hidegburkolatok a lakás minden részében

Mielőtt lakásfelújításba kezdenél...

2018. május 19. 18:32 - sefatias

Az utóbbi időben egymást érik az olyan horrortörténetekről szóló cikkek az interneten, amelyekben a szakember hiány miatti problémákat teszik közzé az emberek. Olyan szakemberekről szólnak ezek a beszámolók, akik, kontár munkát végeznek, vagy épp meglógnak az előre kifizetett pénzzel. Nem szeretném ezeket a történeteket elmismásolni, hiszen van alapja.

32982055_1716264878454010_5022332067845767168_o.jpg

Tavaly ősszel felhívott az egyik barátom, hogy egy csapat "burkoló" horror összegért elvállalta az édesanyja teraszának burkolását, amit aztán a fugázás előtt, kifizettettek, majd eltűntek. Engem kértek meg, hogy fejezzem be. Természetesen ilyet már nem szoktam elvállalni, de a barátom kedvéért megtettem. odaérve láttam, hogy olyan ember végezte a burkolási munkákat, aki ezelőtt valószínűleg sosem látott még ilyet. Egyértelmű volt a teraszon látottakból, hogy az illető még sosem látott élvédő berakást, és nem is tudta mire való. Beszélgettünk a nénivel, aki elmondta, hogy mennyit fizetett. Többszörösét annak, amit én kértem volna, és azért ezen a blogon van néhány terasz, amire nincs panasz.

Szóval ezeknek a horror történeteknek van alapja. De ami engem zavar ezekben, az az, hogy folyamatosan a szakemberek nyakába varrják a probléma okát. Pedig ezeknek az igazi oka a megrendelőnél keresendő. Miért?

A héten három munkát utasítottam vissza. Mindhárom megrendelő valami olyasmit szeretett volna, hogy még tegnapelőtt kezdjem el, hogy tegnapra kész legyen, hogy ma este már használni tudják. A legtöbben azt hiszik, hogy ha felhívnak egy szakembert, akkor az két hét múlva tud kezdeni. Hát nem! Szinte minden szaki 4-5 hónapra előre be van táblázva. És ezen nem nagyon tudunk változtatni. 

 

 

30571567_1680110112069487_6742438698635231232_n.jpg

 

 

Felhívott egy ismerősöm, hogy eladta a házát, és vett egy másikat. Az új lakásba ősszel szeretnének beköltözni, és addigra fel szeretnék teljesen újítani. Kérdezték, hogy tudnám-e vállalni, de elmondtam, hogy október környékén talán, de decemberben biztos meg tudom csinálni. Erre  mondta, hogy az nem jó, mert nyár végén ki kell költözniük. Én nem tudtam vállalni, és megkérdeztem néhány burkolót, akik szintén kivétel nélkül nemet mondtak.

Mit is hoz magával ez a helyzet? A jó szakemberek nem tudnak egy ekkora munkát besúvasztani a már hónapok óta lekötött időpontjaik közé. Így maradnak az ismerősök ismerősei, akik már találkoztak olyan emberrel, aki már látott egy embert csempézni, megkérdezik azt. Ő elvállalja, mert egyszer az anyukájának, már megcsinálta a konyháját, és mindent tud a burkolásról. És ebből lesznek a megbánt megbízások. a szélbe szórt százezrek, idegeskedés, és egy csúnyán burkolt fürdőszoba, amit egy év múlva újra kell csináltatni. Épp most kezdek egy olyan fürdőszoba felújítást, amit tavaly csinált egy "szaki". Csúnya és már elvált a csempe a faltól. Egy év alatt. ott is a gyorsan költözés hozta a "szakembert". Kidobott pénz.

 

 

31052139_1689914651089033_5850977880837718016_n.jpg

 

Szóval miért a megrendelőnél van a rengeteg kontár munka oka?

Mert nem tervezi meg jól a lakásfelújítást. Úgy gondolja, hogy mint megrendelő, majd ő diktálja a tempót és az időpontokat. Mielőtt szakembert keresne, már ki van tűzve a használatbavétel dátuma. Fel sem merül benne, hogy egy építkezésnél, felújításnál milyen problémák jöhetnek közbe,

A szakember kiválasztásánál pedig semmit nem vesznek figyelembe. Nem néznek utána, hogy mennyire megbízható, nem tudják milyen minőségű munkát végez. A legtöbb szakember kezel valamilyen oldalt, amin bemutatja a munkáit. olyat, mint ez a blog. Itt egy órai nézelődéssel képet lehet kapni arról, hogy milyen minőséget várhatunk. Illetve ha tetszetős burkolási munkákat látunk, akkor egy kis kérdezősködéssel utána lehet járni, hogy ki csinálta. Majd ha megvan a szakember, akkor az általa meghatározott időpontot kell elfogadni, mert ő is be van táblázva, neki is meg kell csinálnia azokat a munkákat, amiket már elvállalt.

 

 

29496039_1660370984043400_463802029257523200_n.jpg

 

Szóval na kapkodj! Még mielőtt eladnád a fejed felől a házat, még akkor keress szakembert. Mindent beszéljetek meg. Mert különben hónapokra albérletbe kell költöznöd, vagy vissza a szüleidhez. Mondom HÓNAPOKRA!!!! Mert a jól megtervezett építkezés, felújítás sem probléma mentes.

Hát még a rosszul megtervezett.

 

Én azt szoktam mondani, hogy aki el tudja most vállalni a munkát, azt nem szabad megbízni.

 

31306949_1694527563961075_5664972493744504832_o.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sefamelozik.blog.hu/api/trackback/id/tr813983754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása